JIA-projekthét Bonn - 2019. szeptember

 

Az emberi test felmérése nagy léptekkel halad előre – és vele együtt mi is!

A bonni Liebfrauenschule és a győri Audi Hungária ÁMK diákjai a Junior-Ingenieur-Akademie (röviden JIA) keretében aktuális orvostechnikai témákkal foglalkoztak.

Szeptember 1. és 7. között magyar diákok látogattak el a bonni partneriskolába. Vendéglátó családoknál kaptak szállást, akikkel így a német nyelvismeretüket is gyarapíthatták, valamint az együtt töltött időben betekintést nyertek egy másik kultúrába. A látogatás fókuszában azonban mégis az aktuális orvostechnikai fejlesztésekkel kapcsolatos intenzív eszmecsere állt – különös tekintettel a digitalizáció által elősegített műszaki lehetőségek új dimenzióba történő emelésére. A tanulók a kutatóintézetekben a legmodernebb eszközöket tekinthették meg, melyeket meghatározott aspektusok mentén ki is próbálhattak.

Hétfőn a koblenzi Főiskola RheinAhrCampusa volt a cél, ahol a diákoknak az orvostechnika szakirányait mutatták be, valamint a különböző állomásokon megismerhették az egyes alapvető berendezések működését (pl. az ultrahang-készülék felépítését és működtetését).

Az egyik legérdekesebb momentum a „Virtual Reality“ (VR) állomás volt, azaz  egy félelmetes séta egy felhőkarcoló tetejéről kinyúló, szabadon lebegő pallón. Természetesen mindez virtuálisan történt azzal a kérdésfeltevéssel, hogy hogyan lehet irreális megtapasztalásokat úgy megalkotni, hogy azok a lehető legvalóságosabbnak tűnjenek. Az orvostechnika ma a VR-t egyetemi kutatások keretében alkalmazza - az ultrahang analízisek bábukon történő használatánál. 

A következő napon az immunbiológia kapott hangsúlyt, - az a mód és módszer, ahogyan az emberi test megküzd a működését jelentősen befolyásoló kórokozókkal. Katonái az antitestek, a proteinek, amelyek a nemkívánatos támadókat semlegesíteni tudják. De hogyan jöhetünk rá, hogy egy személy egy adott betegség ellen rendelkezik-e antitestekkel, azaz találkozott már a betegséggel, vagy kapott-e oltást ellene? Ez a kérdés példaként a kanyaró vírus kapcsán került kidolgozásra. De semmi pánik! A Venusberg Klinika intézetében a biztonsági óvintézkedések a legmagasabb standardoknak felelnek meg. A diákoknak tehát megmutatták, hogyan kell kezelni a modern pipettát, amely jó ujjérzékelést és nyugodt kezet kíván. Mi több, „pácienseket“ is tesztelhettek, hogy kiderítsék, adott esetben ki rendelkezik immunitással a vírust illetően.

A szerdai napon a Rheinische Fachhochschule Köln-ben elsőként a biztonság állt a középpontban. A diákok a nap folyamán különböző mintákat vizsgáltak. Ugyan a pipetta is bevetésre került, de a mikroszkóp volt a fő vizsgálati eszköz. A hermetikusan elzárt vérkenetekben különböző kórképek meghatározására (hematológia), valamint szövetminták vizsgálatára (hisztológia ill. szövettan) került sor. Végül a kórokozók kerültek górcső alá, amelyek a már említett betolakodói az immunrendszernek: a baktériumok és a gombák. A nap egyébként egy 19. századi történelmi visszatekintéssel kezdődött, melyből kiderült: a magyar Semmelweis Ignác ismerte fel, hogy a kézfertőtlenítéssel megakadályozható a fertőzések átadása. A Kölnben töltött órák végül e felismerés gyakorlati alklamazásával – közös kézmosással – zárultak.

 

Nem mindennapos, hogy tanulók látogatást tehetnek a német légi- és űrtechnikai kutatóközpont orvosi osztályán, de Frau Busertnek, – a diákcsere német szervezőjének – sikerült ezt megvalósítania. Különösen érdekes volt a diákok számára az a kísérlet, amely során a vizsgálati alanynak 60 napig fejjel lefelé kell feküdnie egy ferde ágyon anélkül, hogy felegyenesedne. Miután ezt a diákok is röviden kipróbálták, világossá vált: ez nem éppen egy kényelmes pozíció! Az emberi test nyilvánvalóan nem a világűrbe teremtetett, de megtanultuk, sőt mélyen megtapasztaltuk az egyébként inkább tudattalan jelenséget, amely a testi létünket a földön meghatározza: a gravitációt.

Mindezek mellett a vizeletfeldolgozással kapcsolatos kutatást is ismertették: egy biofilter rendszer segítségével a biohulladékból és a vizeletből víz mellett egy, a növénytermesztésnél alkalmazható tápoldatot állítanak elő.

A projekthét folyamán tapasztaltakat alapul véve a diákok pénteken a Liebfrauenschule-ban prezentációkat készítettek, amelyek segítségével este a szülők, a kollégák, az iskolavezetés, Frau Heidmann, a Deutsche Telekom Alapítvány és Frau Höhn – a német pedagógiai csereszolgálat képviselője – előtt mutatták be a benyomásaikat és tanultakat. Megdöbbentő, hogy a fiatalok már mi mindent tudnak és tapasztaltak. A jövő az övék és biztosak vagyunk abban, hogy néhányan közülük talán kedvet kaptak, hogy az iskola után ilyen szakterületen tanuljanak tovább.

A diákcsere és a műszaki központú JIA-projekthét ismét teljes sikernek bizonyult és remélhetőleg még tovább folytatódik a jövőben. Megkülönböztetett köszönet illeti a projektet támogató Deutsche Telekom Alapítványt, Frau Dr. Busert – a német szervezőt –, és a magyar oldalról Neugebauer Gábort. Már most várjuk a jövő évi magyarországi viszontlátogatást. Bár sokat haladtunk előre, de még hosszú út áll előttünk!

Ui: Szívből jövő köszönet illet minden intézményt és azok dolgozóit, akiknél látogatást tehettünk, és akik mindannyian barátságosan és lelkesen kísértek, tanítottak és támogattak bennünket. Köszönjük!

Az iskolai partnerkapcsolatról szóló megállapodás aláírása.