Aktualitások
Nemzetközi ifjúsági szeminárium - Bad Marienberg
"Lehetőségünk nyílt arra, hogy eltöltsünk 9 napot Németországban, Bad Marienbergben. November 26-án nyolcan a 10.A-ból hajnalban elindultunk Laki János tanár úrral az úti célunk felé.
Bő 10 órányi utazás után megérkeztünk a bad marienberg-i Europahaushoz, ahol az elkövetkező napokat töltöttük. Ezt a
lehetőséget egy nemzetközi projektnek köszönhettük, ami az Európai unióval és ennek történetével foglalkozik. Összesen 6 országból jöttek ide diákok. Németország, Lengyelország, Csehország, Görögország, Norvégia és persze Magyarország voltak a résztvevők. Egész héten lehetőségünk nyílt más nemzetekből érkező diákokkal csapatban dolgozni, megismerni a különböző kultúrákat és új barátokra szert tenni. Második este volt egy nemzetközi vacsora, amire minden országnak előre kellett készülni, hogy valamilyen interaktív, játékos módon bemutassák saját országukat, illetve konyhájuk jellegzetes ételeit, italait. Nagyon jól sikerült ez a program, mindenki nagyon élvezte és sok mindent megtudtunk egymás
kultúrájáról. A munka angolul folyt, de mindenki nagyon aranyos és nyitott volt, ezért nem számított, ha valaki nem beszél tökéletesen. Sok új információt tudhattunk meg az EU-ról és annak működéséről is. Ezt nem csak az Europahaus falain belül tehettük meg, bár a minket segítő és programokat szervező tanáraink folyamatosan kreatívnál kreatíbb feladatokkal szórakoztattak minket, ugyanis egyik nap volt lehetőségünk körbejárni a Rajna-vidék Pfalz tartomány parlamentjét Mainzban. Itt egy körbevezetéssel és érdekes információkkal lettünk gazdagabbak. Után pedig önállóan felfedezhettük Mainzot, ahol még a karácsonyi vásárban is sikerült körülnéznünk. Az utolsó két nap már mindenki érezte, hogy közeleg a vége a hétnek és senki nem szeretett volna
hazamenni. Viszont a záró esténket egy kis bulizással zártuk, amit mindenki nagyon élvezett.
A csapat nagy részét nagyon megérintette, a búcsúzkodás, mert egy elképesztően szuper hetet tudhattunk magunk mögött sok új élménnyel, baráttal és tudással lettünk gazdagabbak. Végül pedig december 4-én hajnalban elindultunk hazafelé, és délután 2-3 óra körül mindenki épségben hazaért."
Schandl Réka 10.A