JIA-projekthét Győr 2019-06-10 15:55:09 Gimnázium

JIA-projekthét Győr

Június első hetében rendeztük meg a „Junior Ingenieur Akademie“ elnevezésű (röviden: JIA) Telekom alapítványi programot. Ennek a projektnek, amely egy bonni iskolával közösen szerveződött, célja a mérnöki, természettudományos gondolkodás, érdeklődés fenntartása és elmélyítése a diákok körében, javarészt külső partnerek bevonásával.

A kétszer egyhetes programsorozat első felvonására Bonnban került sor, ahol egy hétig a megújuló energia világába kalauzoltak el minket látványos előadásokkal, izgalmas feladatokkal.

A győri program a fenntarthatóságról szólt. Külső partnereink segítségével bepillanthattunk a kutatók és fejlesztők világába: mérhettünk, szerkeszthettünk, programozhattunk és természetesen kérdezhettünk.

A program megvalósulását az Audi Hungaria Zrt., az Audi Akadémia Hungaria, a Széchenyi István Egyetem Járműfejlesztési  Tanszéke, valamint a Soproni egyetem támogatta.

A program záróakkordja egy prezentáció volt, amely keretében a diákok szüleiknek, diáktársaiknak mutatták be a projekthét eseményeit.