Akikre büszkék vagyunk

 

2017-2018-as tanév

 
 
A Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia évzáró ünnepségén korosztályonként díjazták a 2017-es év legjobb fiatal játékosait.
 Gacs Gábor, intézményünk 9.C osztályos diákja
és az ETO U16 korosztály utánpótlás csapatának játékosa,
az év játékosa 2017 címet kapta.
 
 
Eddigi sikerei:

Sok szeretettel gratulálunk!

 

Intézményünk egyes felső tagozatos diákjai és osztályai már negyedik alkalommal vettek részt a „Adventi matematika” elnevezésű versenyen. A feladatokat minden évben a berlini német matematika szövetség állítja össze és egy másfajta adventi naptár formájában foglalja össze, amely minden napra egy matematikai fejtörő feladatot tartogat. A verseny célja a matematika más szemszögből történő megközelítése, valamint a mindennapok kacifántos matematikai feladványainak élvezetes megoldása.
 
A verseny résztvevői: 5.d, 6.d, 8.d osztályok, felkészítő tanár: A. Härtner
 
A résztvevő diákjaink többsége kitartóan és elkötelezetten dolgozott a feladatok megoldásán. Sokan „nagy sikerrel” végeztek és januárban okleveleket, valamint jutalomtárgyakat vehettek át.
 
Két tanulónk a külföldi német iskolák versenyzői között első helyezést nyert.
Jonas Knaup, 6.d (bal oldalt), Max Weikl, 5.d (jobb oldalt)
 
8.d osztály az oklevelekkel
 
5.d osztály az oklevelekkel
 
Mindenkinek szeretettel gratulálunk! 
 
 

Gasztonyi Péter László, 6.b osztályos tanuló
2018 januárjában Evezésben a 2017-es év 
sikereiért
elnyerte a „Magyar Bajnok” címet.

 
Péter legalább fél évvel fiatalabb volt az “ellenfeleknél”.
Szívből gratulálunk!
 
  
  
Asztalitenisz
Reménységek kupája
Budapest, 2017. december 10.
U10-es korosztály:
1. hely: Zaccomer Zétény, 4.b
 
 
Szívből gratulálunk az aranyéremhez!
 
 
További 2017-es eredmények:
Balatonkupa 3.hely
Veszprém újonc korosztály 1.hely
Nagyőszi Sándor emlékverseny 1.hely
Noszlopi Gáspár kupa újonc 1.hely
Nagykanizsa korosztályos ranglistaverseny 3.hely
Celldömölk újonc ranglistaverseny U-13  3.hely
Nyugat Dunántúli régiós bajnokság 3.hely
Nyugat Dunántúli régiós bajnokság U-13  3.hely
Megyei bajnokság újonc 2.hely
Nyugat Dunántúli régiós újonc 3.hely
 
 
 
Német nyelvű szavalóverseny
megyei forduló
2017. december 7.

3-4. osztályosok kategóriája:
1. hely: Jakab Rafael, 4.b
Német anyanyelvű 3-4. osztályosok kategóriája:
Heilig Vanessa, 3.a

Gratulálunk minden résztvevő diákunknak!

 

 


Bolyai matematika csapatverseny 

2017.10.17.

 
A 3. évfolyamon a következő helyezések születtek:
9. helyezést ért el a 3.a osztály "Audi" csapata:
Gottschalk Olivér, Horváth Kornél,Krüger Erik, Varga Olivér
17. helyezést ért el a 3.b osztály "Einstern" csapata:
Gombár László, Guba Laura, Környei Gréta, Szölősi Dóra
 
A 4. évfolyamon a következő helyezések születtek:
14. helyezést ért el a 4.b osztály "Cool Team" csapata:
Kocsis Dorka, Neinhardt Ármin, Tromposch Flóra, Zaccomer Zétény
33. helyezést ért el a 4.a osztály "Edelweiss" csapata:
Illés Dániel, Rauchwarter Tamás, Szabó Elizabet, Szabó Szófia
 
Gratulálunk minden résztvevő diáknak!
 
A képről hiányzó tanulók: Szabó Szófia 4.a és Gombár László 3.b

 


 10. Nemzeti vágta

  Budapest, 2017.09.17.

Mattes Dorina Hanna, intézményünk 4.b osztályos tanulója, és trükklovas társai világcsúcsot állítottak fel.
2017. szeptember 17-én Budapesten a Hősök terén több mint negyven lovas egyszerre vágtázott a lovak hátán állva. 
Az egyedülálló produkcióra egy éven át tartó heti 5-6 kemény edzéssel készültek.

Szívből gratulálunk a fantasztikus teljesítményhez!

 

 

2016-2017-es tanév



 II. SuliHajsza -
 Több mint kihívás


  Csesznek, 2017.05.21.

 

Lány csapatok

7-8. évfolyam

4. hely: Audi RunnerS girls
Győri Kíra, Zöld Zsófi, Kardos Júlia,
Oszkó Jázmin, Keszthelyi Anna

11-12. évfolyam
1. hely: Audi RS 11
Bakó Vanda, Szűcs Eszter, Havasi Anna, Kéri Regina

Fiú csapatok

7-8. évfolyam

6. hely: Audi RunnerS 7
Főző Marcell, Markos György Viktor, Iványi Szilárd,
Szabó Júlia, Finta Patrik

9-10. évfolyam
3. hely: Audi R 10
Katona Márk, Czinger Balázs, Török Ádám,
Földi Dániel, Horváth Márk, Altmár Bianka

9. hely: Audi GTR
Thurnher Victor, Kéri Kamilla, Nagy Virgínia, Greszler Ákos

11-12. évfolyam
2. hely: Audi R 11
Főző Dániel, Wunder Szonja, Kardos Károly, Komjáthy Dávid

Egyéni eredmények - Lányok

2. hely: Wunder Szonja, Audi RS 11
4. hely: Bakó Vanda, Audi RS 11 girls
6. hely: Szűcs Eszter, Audi RS 11 girls
13. hely: Stephan Jennifer, Audi RS 11 girls
26. hely: Szabó Júlia, Audi RunnerS 7
33. hely: Győri Kíra, Audi RunnerS girls
34. hely: Altmár Bianka, Audi R10
47. hely: Zöld Zsófi, Audi RunnerS girls
55. hely: Kardos Júlia, 
Audi RunnerS girls
56. hely: Oszkó Jázmin, Audi RunnerS girls
73. hely: Havasi Anna, Audi RS 11 girls
74. hely: Kéri, Regina, 
Audi RS 11 girls
89. hely: Keszthelyi Anna, Audi RunnerS
99. hely: Kéri Kamilla, Audi GTR
100. hely: Nagy Virgínia, Audi GTR

Egyéni eredmények - Fiúk

1. hely: Főző Dániel, Audi RS 10
2. hely: Katona Márk, Audi R10
33. hely: Főző Marcell, Audi RunnerS 7
44. hely: Czinger Balázs, Audi R10
45. hely: Török Ádám, Audi R10
46. hely: Kardos Károly, Audi RS 11
50. hely: Markos György Viktor, 
Audi RunnerS 7
68. hely: Földi Dániel, Audi R10
82. hely: Thurnher Victor, Audi GTR
88. hely: Komjáthy Dávid, 
Audi RS 11
100. hely: Horváth Márk, Audi R10
125. hely: Iványi Szilárd, Audi RunnerS 7
128. hely: Finta Patrik, Audi RunnerS 7
155. hely: Greszler Ákos, Audi GTR

A versenyről készült beszámoló itt olvasható.



     13. Országos német
     nemzetiségi szavalóverseny

       Budapest, 2017. május 19.


Német irodalmi nyelvi kategória, 9-10. osztál
y
Greszler Ákos, 9.a - 16. hely

Német nyelvjárási kategória, 9-12. osztály
Hrubos Gergely, 9.a - 8. hely


 XXVIII. Zrínyi Ilona             Matematikaverseny

2017.04.12-14.

Országos döntő, 67. hely:
Finta Patrik, 7.A

Versenyzőnk beszámolója itt olvasható. 

 


Német honismereti verseny
Mosonmagyaróvár
2017. február 23.


5. osztály - 1. csapat - 3. hely

Feller Anna
Neinhardt Nikol
Abos Gergő

6. osztály - 2. csapat - 2. hely
Sobiech Gergő
Oláh Kincső
Szalai Villő

7. osztály - 1. csapat - 1. hely
Főző Marcell
Kelemen Melani
Finta Patrik

7. osztály - 2. csapat - 2. hely
Turner Zsombor
Markos György
Szabó Júlia

8. osztály - 1. csapat - 3. hely
Zöld Zsófia
Király Zsófia
Haraszti Dóra

8. osztály - 2. csapat - 1. hely
Molnár Kincső
Weisz Lili
Prisztóka Virág

A versenyen készült fényképek a galériánkban megtekinthetőek.

 


 XXVIII. Zrínyi Ilona             Matematikaverseny

2017.02.17.

Megyei forduló 2. helyezés:
Finta Patrik, 7.A